A művelődési központ számos gyermek érdeklődésére számot tartó programjai közül az állandó gyerekrendezvények: Rúzs Tánciskola, Csigalétra gyerekműsor, Kiskobak Bérlet, Irodalmi Klubnap, Gyermektáncház.
Aprók tánca:
A gyerektáncházak szinte közvetlenül a felnőtt városi táncházak megjelenése után tűntek fel Budapesten és néhány vidéki nagyvárosban. 1974-ben Budapesten már a Sebő, a Muzsikás együttes, Székesfehérvárott a Mákvirág együttes tartott heti rendszeres gyerek táncházakat.
A gazdag gyermekprogramban a tánc- és daltanulás mellett a gyerekek hagyományőrző gyermekjátékokat játszanak, s nem hiányozhat a népmese sem. Az aprók tánca ebben a formában egyféle átmenetet képez az erdélyi falvak guzsalyas szórakozási alkalmai és a táncmulatság között,- persze ez mind gyermekeknek! De van a mi Aprók táncának egy külön specialitása is. Míg a legtöbb budapesti gyermektáncházban elsősorban kisiskolások részvételére számítanak, addig nálunk a programot elsősorban az óvodás korosztályra „méretezik”. A program vezetője, Fábián Éva, aki előadóművészként pályája mellett diplomás óvónő. Évike fogalom. Egyéniségével mindenkit rabul ejt. Rajonganak érte szülők, gyerekek egyaránt.
Történeti játszóház:
1996 októberétől lett a szombati program fontos része a játszóház.
A Magyar Nemzeti Múzeum múzeumpedagógiai módszere nemcsak múzeumokban, hanem iskolákban, közművelődési intézményekben is alkalmas arra, hogy a gyerekekkel különböző történelmi korokat ismertessen meg a kor tárgyi világán keresztül annak életét, szokásait, gondolatvilágát bemutatva. S mivel a játszóház táncház keretein belül valósult meg, a program kiegészül a téli és tavaszi ünnepkörhöz tartozó tárgykészítéssel és természetesen aktuális nemzeti ünnepeinkről is megemlékezünk.
Horti Zoltán foglalkozásvezető ad kézműves ötleteket, az otthon fellelhető, illetve könnyen és olcsón beszerezhető anyagokból, hogy a gyerekeknek egyedül, vagy szülői segítséggel alkothassanak. 4 év felett a gyerekek egyre önállóbbak, egyre többre képesek, fiatalabb társainknál azonban inkább a szülők élvezik az alkotás gyönyörét. Mi más is lehetne az idei év anyaga, mint a reneszánsz?
Tudsz egy jó programot ezen a helyen?
-
Mese az asszonyról, aki...
Szereplők
Badacsonyi Angéla és Sorbán Csaba
"Hallgass, várj és figyelj; ez az...
-
Koncert gyerekeknek
Látogasson el az Aranytíz Művelődési Központba, ahol sok izgalmas, érdekes és...
-
Aranyszamár Bábszínház...
A misztikus és reális elemekből építkező előadásból szépség, szeretet,...
-
A televízióból jól...
Író: Csukás István
Zeneszerző: Bergendy István
Rendező: Schlanger András...
-
Előadás gyerekeknek
Látogasson el az Aranytíz Művelődési Központba, ahol sok izgalmas, érdekes és...
-
Koncert gyerekeknek
Látogasson el az Aranytíz Művelődési Központba, ahol sok izgalmas, érdekes és...
-
Koncert gyerekeknek
Látogasson el az Aranytíz Művelődési Központba, ahol sok izgalmas, érdekes és...
-
Bel Canto Operatársulat...
-
Febr. 19: A pórul járt...
Az Aranytíz Művelődési Központ három előadást gyűjtött egy csokorba a...
-
Az ötnapos, tartalmában...
Emellett alkalmuk nyíljon különböző borítóanyagokat kipróbálni, tokot,...
-
Fazekas Mihály műve...
Látogasson el az Aranytíz Művelődési Központba, ahol sok izgalmas, érdekes és...
-
Előadás óriásbábokkal
Látogasson el az Aranytíz Művelődési Központba, ahol sok izgalmas, érdekes és...
-
Ünnepváró interaktív...
-
Kézműves foglalkozás...
Játékpark: babajátszó, képesség- és készségfejlesztő játékok.
A...
-
Zenés interaktív...
Az előadás középpontjában egy rosszcsont nyúlfiú áll, aki a darab végére...
-
Téma: Népek meséi -...
Szeretnél egy új várost szerkeszteni, mint a Gyerekprogram.hu szerkesztő-partnere?