Locations

Dunakeszi lóversenypálya

Get directions to from here: OK
There's no way from your location, sorry.
Address:
Nándori
Dunakeszi

Webpage »

More programs

| More
A dunakeszi lovassport története 1889-ben kezdődött, amikor a Magyar Lovaregylet – első elnöke gróf Széchenyi István volt – megvette Alagpusztát és a legnagyobb birtokosként a Szent Mihály templom kegyura lett. A lovaregyletnek ekkor még nem volt saját tulajdonú versenypályája.
1890-ben gróf Batthyány Elemér egyletelnőksége idején kezdődtek meg az alagi építkezések angol mérnökök bevonásával. Az Alagi Lóversenypálya első futamát már a következő évben, 1891. április 12-én megtartották, amik 1893-tól rendszeressé váltak az Alagi-díj megalapításával. A vízműhálózatot is kiépítették három víztoronnyal, aminek következtében Alag lett az ország első községe, ahol teljes volt az ivóvízhálózat. A fejlődés következtében 1896-ban már új pályát építettek, fenyőfákat telepítettek a homok megkötése és a jobb levegő céljából, majd 1898-ban megépült a Pavilon épülete. A fejlődés másik következményeként Alag akkori peremvidékei beépültek istállókkal. A lovaregylet segítséget nyújtott 1901-ben az új dunakeszi községháza felépítéséhez, majd 1910-ben megépítette az akkor önállósuló Alag új községházát. A következő évben támogatta az alagi népiskola megépítését is. A Tanácsköztársaság után, amikor a pesti lóversenypályát felszántották, a magyar lovassport központja Alagra költözött. 1921-ben rendezték az első Magyar Derby-t. A pesti pályát 1925-re sikerült újjáépíteni, emiatt a versenyek nagy része elkerült Alagi Lóversenypályáról, és ismét a trenírozás vált fő feladatává. Fénykorában Alagon 600-nál több ló volt, a világ legnagyobb tréningközpontjai közé számított, nem véletlen hogy 1935-ben az Kilences Bizottmány megalapítja a Nagyalagi ménest. A világháború után vége lett a virágzásnak a magántulajdon korlátozása miatt. Az államosítás és a háború okozta károk a lovareglyeti földeket sem kerülték el. 1951-ben Magyar Lóverseny Vállalat néven államosítják a lovaregyletet. 1989-ben újjáalakul a Magyar Lovar Egylet. 1994 óta ismét van verseny Alagon. Dunakeszin minden tavasszal megrendezik az alagi lovasmajálist. Dunakeszi az egyetlen magyar város, melynek versenyló tréningtelepe van. A tréningközpont nagyszerű lovaglási lehetőséget biztosít az ide látogatóknak.

Is this your place / business?

Do you know a good program at this place?

Past programs


-
Dunakeszi lóversenypálya
A színes családi...
Műsorok a színpadon és a pályán: Musical válogatás - Radnóti Diákszínpad,...
Would you like to manage a new town or city as an editor-partner of kinderprogram.com?

Services in

There's still no service here.


Do you know a good one?

This happens here:

There's no current event here.


Do you know a good one?